Az Oberon Akadémia hétvégi kurzusain szeretettel várja azokat a gyermekeket, akik szívesen szerepelnek, nem jelent számukra gondot, hogy a középpontban legyenek. Emellett az olyan gyermekek jelentkezését is szívesen veszik, akik számára a beilleszkedés problémát jelent, azonban szeretnének nagyobb önbizalomra szert tenni. Bármelyik tábort erősíti gyermeke, az Oberon Akadémián hasznos tudásra tehet szert!
Komplex tudás a színészetet alapul véve
A színészethez elengedhetetlen kompetenciák fejlesztése során a gyermek olyan hasznos tudás birtokába kerül, melynek a későbbiek folyamán is nagy hasznát veszi, még abban az esetben is, ha végül mégsem a színész mesterséget választja hivatásául. Az Oberon Gyermek színitanoda egy olyan innovatív, új akadémia Budapesten, amely Európa leghíresebb színművészeti egyetemeinek tematikáját veszi alapul. A képzés természetesen figyelembe veszi a gyermek lelkivilágát, egyéni verbális készségeit, valamint életkorát.
A módszertan lényege alapvetően az, hogy a gyerek képes legyen saját érzésein és gondolatain keresztül kifejezni magát. A képzés során különösen a tánc, a beszéd és a zene különösen fontos. A diákok koordinációs és ritmus gyakorlatokon keresztül tanulják meg a figyelem és fegyelem megteremtését.
Tudjon meg többet az Oberon Akadémiáról!
Az Oberon Akadémia hároméves képzésének végére a gyermek egy nagyszínpadi produkcióval járulhat a közönség színe elé. Minden gyermek teljes szerepet kap és felnőtt, profi színészekkel játszhat együtt. Ennek köszönhetően az ifjú színészek a szakma nagyjaitól leshetnek el trükköket. A háromév során a gyermekek elképesztően sokat fejlődnek, rengeteg hasznos tudásra tesznek szert!
Az oberonakademia.net online platformon rengeteg hasznos információt talál. Az akadémián minden vasárnap 10-14 óráig lehetőség adódik az érdeklődök számára, hogy bepillantást nyerjenek a színitanoda gyermekképzésébe. A nyílt napon való részvétel azonban regisztrációhoz kötött, ennek kapcsán az oberonakademia.net weboldalon tud tájékozódni!